Nem akarok dolgozni -> Öngyilkosság.

25 éves srác vagyok. Rühellem a fundamentális alapjait az életnek, hogy a túlélésért dolgozni kell. És ez legyen bármi, tényleg. Nem számít, hogy gyár vagy valami “álommeló amit nem tekintenék melónak”. Egyszerűen a munka koncepciója elme- és idegbeteggé csinál és előbb akasztanám fel magam, mint hogy robotként beálljak a munkaerőpiacra.

Komolyan elgondolkodtam az öngyilkosságon objektív alapon, mert a világ és az univerzum működése nem fog számomra megváltozni, viszont én meg nem vagyok hajlandó változni az élet megtartásáért. Nem vagyok hajlandó dolgozni, nem vagyok hajlandó változtatni. Semmi sem képes megváltoztatni a munkához való hozzáállásom, se éhezés, se fagyoskodás, semmi.

Depresszió lenne? Lehet, de a “betegségem” gyökere az univerzum működése és amíg az nem változik, a depresszióm sem fog elillanni soha. Max ha most bevezetnék a feltétel nélküli alapjövedelmet amiből megélhetek egy normális minőségen, akkor adnék esélyt az életnek. De erre nincs esély.

Nem vagyok hajlandó pszichiátriai vagy pszichológusi kezelésre menni (ámbár utóbbit évekig csináltam, sosem fogadtam meg semmit mert nem adom fel a “szerintem felsőbbrendű és intelligens” világnézetem egy számomra értelmetlen változásért cserébe ami végén csak egy fogaskerék leszek a gépezetben). Lenézek mindenkit, aki fejethajtva elfogadja, hogy a munka a túlélés alappillére. Én meg nem vagyok hajlandó oda lesüllyedni.

Mondom, nem a fizetéssel vagy a munka milyenségével van baj. Az csak hab a tortán, de ha jobb lenne a helyzet sem akarnék dolgozni. Azzal van baj, hogy menni kell és csinálni BÁRMIT. Kötöttséget teljesíteni, elvárásoknak megfelelni. Lehet mondani, hogy legyek portás vagy biztonságiőr de ott meg X óra börtön egy Y négyzetméteren és amíg X óra nem ég el a semmire, addig ott kell lenni. Tehát lehet bármi a munkaleírás, minden kínszenvedésnek néz ki, a leglustábbaknak kitalált is.

Mit csinálnék szívesen ha nem kéne dolgoznom? Szeretek élőközvetíteni (streamelni) és közben bohóckodni és videókat gyártani ezekből a tartalmakból. De itt jön a bökkenő, amit én imádok (Pokémon Nuzlocke kihívás) annak nincs piaci kereslete, olyan kicsi buborék amiből realisztikusan megélni csak 1-2 külföldinek sikerült, mindenki más elbukott (99,999%). Tartalmat váltani pedig nem lennék hajlandó, mert az már nem lesz olyan amit szeretek.

Vagyis.. ez kicsit komplikáltabb, mert 2014 óta, a 10 év sikertelen tartalomgyártás alatt sok videojáték tartalom megfordult nálam, de ez véletlenszerű, hogy mikor váltok megint, mikor égek ki belőle és majd mikor ragaszkodok valami új játékhoz. Van hogy évekig megfog valami, van hogy csak pár hónapot megy a csatornán. Ez most ami van az jelenleg 2021 óta megy és nem látom hogy a közeljövőben váltanék, de kiszámíthatatlan.

Ha viszont ki is törnék az 1 nézős átokból és lenne is nézettségem, akkor egy menetrendhez kellene alkalmazkodni és nézői vagy szponzorelvárásoknak kellene megfelelni, ami már keserű szájíz lenne. Gyorsan ki is égnék a fenébe, mert csak addig volt ez szórakoztató, amíg teljesen a saját tempómban, saját magam elvárásához mérten, szabadszájúan csinálhattam és ha úgy volt kedvem, hetekig nem streameltem, vagy csak 1-2 órára lőttem fel egy-egy alkalommal.

Visszatérve a 40 óra/heti standard munkákra. A tény maga, hogy valami olyannal kell töltenem a számomra szubjektívan értékes 168 órából 40 órát amit nem igazán szeretnék vagy gyűlölnék… Hát aki ilyet ajánl nekem az mehet a jó büdös fenébe úgy igazán. A válaszom mindig is: NEM lesz.

“Dolgoztál te valaha?” Igen, voltam olyan hülye hogy kipróbáltam, feleslegesen. 15 évesen először diákmunkában egy LIDL-ben voltam árufeltöltő. Már ott megutáltam az egészet, hogy az értékes nyári napom így megy el, a napot alig látva, jó időt nem kiélvezve, fáradtan, semmi kedvvel semmihez hazaérve. 6 munkanapot bírtam. Utána 17 évesen addig csesztettek anyámék, hogy elmentem egy fagylalt gyárba szalagmunkázni. Ugyanolyan panaszaimmal 4 napig bírtam + a monotonitás is kikészített. Aztán 20 évesen McDonald’s hasonló sikerekkel, de itt már csak 5 órát bírtam. Első napomon vért pisilve, összerogyott lábbal haza és felmondás másnap.

A leghosszabb diákmunkám 21 évesen volt, ekkor 6 hónapig bírtam az egyetemem nemzetközi irodáján diákmentorként, lényegében nem kellett semmit csinálni csak ügyeletet állni ha egy külföldinek valami mindennapi baja volt. Ezt is csak azért húztam ki eddig, mert napi 2 órás munka volt 9-11-ig, tehát heti 10 órát “tevékenykedtem”, amit nagynehezen de elviseltem. Végül a havi nettó 25 ezer forintos bér miatt nem érte meg nagyon maradnom.

Dolgoztam teljes állásban is, elhittem, hogy majd talán jobb lesz. Lediplomázás után 3 hónapig bírtam egy teljesen home office call centeres munkát, ahol nem is volt sok hívás, tehát az érdemi munka max napi 2-3 óra volt, a többi csak a géphez való hozzáláncoltság és mint az őrkutya, vártam a hívást, hogy aztán megint valami idióta üvöltözzön a vonal túlvégén.

Utána 14 hónap munkanélküliség után egy kisebb (életem elsője) romantikai szikra hozta meg a minimális motivációt hogy újra munkába álljak. Itt kibírtam 6 hónapig valahogy, de minden nap öngyilkos akartam lenni miatta. Ez egy minisztériumi rendszergazdai munka volt, ahol megint csak alig kellett valamit csinálni. Mivel nem volt főnök a nyakamban és 90%-ban egyedül voltam bent, ezért sokszor aludni mentem be az irodába. De a minden napi 4 órás össz-ingázás megtette a hatását és felmondtam, mert kezdtem begolyózni. Meg hát az a párkapcsolat sem volt hosszú életű. Azóta ahogy hallom, ki is derült amit csináltam és már megváltoztatták a munkastruktúráját az utánam jövőknek folyamatos felügyelet alá téve őket.

“Mit tanultál?” Tanulni? Jó vicc, sosem érdekelt semmi amit az emberiség kitalált, hogy tanulni kéne. Az elején csak gyávaságból magoltam, végén pedig csak a puskázás és csak a csalás hozott nekem előrehaladást ebben. Szüleim először ének-zenét erőltették. Első osztálytól kilencedikig az egész napom arra ment, hogy zongora, citera, szolfézs, kórus, magán énektanár és tudja még mi a fene. RÜHELLTEM, GYŰLÖLTEM. De csináltam és tanultam, jó jegyeket szereztem mert különben “jajj” lett volna. Váltani csak 10. osztályban engedtek, amikor a stressz miatt bélcsavarodást kaptam a gyűlölettől.

1. osztályban bekerültem egy könnyebb, általános szakos gimibe, 2 év kvázi pihi, lassú tempó, de érettségi után jött az újabb botrány. Szülők kitalálták hogy márpedg én mérnökinformatikus leszek. Se érzékem, se klikkem, se érdekeltségem nincs az irányba. De ha 18 évesen otthon akarok maradni és húzni a munkát akkor márpedig ezt kell csinálni és kész. Mivel az ország viccegyetemére jártam, így végtelen csalások és puskázások árán, de kivittem ezt a förtelmet, pedig RÜHELLTEM. Most lett egy értéktelen diplomám, 4 év időkidobással, mert nem akartam visszafizetni a tandíjat.

“Börtön? ,,Sugarmommy”? Ott eltartanak… Esetleg önnfentartás? Hajléktalanság?” Hogy a fenébe lenne nekem jó a börtön, amikor pont a szabadságról áhitatozok. Nincs szabad kijárás, nincs szabad akarat ott és folyamatos bántalmazás. Sugarmommyhoz meg biztos nem fordulok, hát hányinger még csak a gondolat is. Önnfenntartás 4x annyi munka, mint a 40 órás rabszolgasors. Hajléktalanság keménységeit pedig nem bírnám. És ott is valamit dolgozni kell ha enni akar az ember.

“Ha ennyire utálod a munkát miből élsz?” Már semmiből, elfogyott minden pénzem. 2024 augusztusáig anyám tartott el a minimálbéréből, aztán kierőszakolta, hogy próbáljam meg a külföldet, hátha jobb észre térít. Kiköltöztem az összespórolt pénzemen Svédországba, úgy hogy a nyelvet sem beszélem és nem is értek ugye semmihez. Maga az ország mindig is tetszett, de az élet alapja itt sincs másképp, dolgozni kell vagy halál, főleg a külföldieknek.

Közben elkezdtem rokoni nyomásra itt a mesterképzést a mérnökinformatikán belül, hogy legyen addig is valami ami háttért ad az itt tartózkodásomhoz, legalábbis szerintük. De ugyanúgy nem szeretem, nincs motivációm tanulni és itt már nem nagyon van csalásra lehetőség, mert ez egy presztizses hely.

De mindegy is, kifogytak a tartalékaim, 18 nap és mennem kell, nem tudom kifizetni már a decemberi lakbért. Nem akarok hazaköltözni, de hajléktalan sem akarok lenni. De valamit választanom kell, mert még nem találtam meg azt az öngyilkossági módszert, amire lenne bátorságom belevágni. Nem akarok dolgozni, hogy folytassam ezt az egész értelmetlenséget.

Ha a pénz nem létezne lenne és a tartalomgyártáson kívül mást is kéne mondani hogy mit akarok az életben: Otthon begubózva Youtube videókat nézni, utazni és világot látni, új ételeket próbálni, mémeken röhögcsélni stb. Miközben én ezekért nem vagyok hajlandó ellenszolgáltatást adni, szeretném őket alanyi jogon, a két szép szememért. Lehet elvetelmülten hangzik, de tényleg így gondolkodom.

Csak élvezni akarom, hogy vagyok, mindezt a munka terhe nélkül. Nem tudok elképzelni egyetlen munkát sem, ahol 1 hét után ne akarnám megölni magam.

Ezer szónak is egy a vége: Nem vagyok hajlandó dolgozni és változtatni és úgy érzem, muszáj öngyilkos legyek.